A tánckar az azonos című Pulitzer-díjas színdarab alapján készült musical filmfeldolgozása a mindennapok kíméletlen, kegyetlen harcának, a boldogulás háborújának látványos szinonímája. Tehetséges, fiatal, szorgalmas táncosok hosszú évek kemény munkájával a hátuk mögött arra várnak, hogy egyszer a színpadon is kamatoztathassák tudásukat. Egy Broadway-show tánckarában fellépni - az első lépés a hírnév felé vezető úton, ezt az első lépést azonban csak néhány szerencsés teheti meg. Több százan jelentkeznek a felhívásra, de a színházi nézőtér homályában ülő kíméletlen rendező csak a legjobb tizenhatnak ad esélyt arra, hogy egy utolsó, mindent eldöntő szűrőn bizonyítsák rátermettségüket. Senkit nem érdekel a magánéleti problémájuk, senkit nem érdekel a sérülésük, a bánatuk, a fáradtságuk. Ha csillogni akarnak a színpadon, előtte meg kell járniuk a poklot.
Vannak filmek (magam is tudok jó párat), amelyeken nem fog az idő. Ezt viszont menthetetlenül kikezdte. Nevetségesek a kosztümök (pl. az a nadrágszoknyás borzadály a főszereplő Cassie-n), stílusosan szólva hajmeresztők a frizurák (elől bodorított , hátul nyakba lógó, brrr), avíttak a táncszámok (ki szteppel manapság?), poros ez az egész revü-stílus. És ezen még a színészek se segítenek. Sajnálom - vagy én öregedtem meg, vagy ez a film.