A vadkörtefa online

A vadkörtefa online (2018)

Értékeléshez regisztráció szükséges!
 A vadkörtefa mélyen önéletrajzi ihletésű társadalmi körkép a Törökország északnyugati területén fekvő Canakkale várost körülölelő vidékről, mely Nuri Bilge Ceylan gyermekkori lakhelye volt. Munkanélküliségtől sújtott nyomorúságos vidék ez, ahol az emberek számára alig kínálkozik más lehetőség, mint a földművelés és az állattartás. Ide tér vissza Sinan (Dogu Demirkol) az egyetem elvégzése után. A mozgalmasabb nagyvárosi élet után szokatlan számára a szellemileg sivár környezetbe való visszailleszkedés, nem is igazán megy neki, sehogy sem találja a helyét. Ő is tán megváltozott a távol töltött évek során –, de időközben változtak múltjának szereplői is, s mára már szinte senkivel sem találja a közös hangot. Még a lakásukban is idegenként ténfereg monomániás családtagjai, a tévésorozatokon csüngő anyja és húga, valamint szenvedélybeteg apja között. Nagy szüksége lenne pedig a lelki támogatásra, mert egyetemi évei alatt írt regényének szponzort és kiadót kell találnia –, ám úgy tűnik, minden erőfeszítése hiábavaló.

Filmmel kapcsolatos linkek

Bármilyen probléma esetén (film vagy sorozat indítása, nem működő adf.ly) használjátok a segítség menüpontot, vagy jelezzétek a hibát a kapcsolat menüpontban.

Hibás link bejelentése

Köszönjük a segítséged. Amennyiben hibás vagy törölt linket találtál itt tudod jelezni nekünk. Sorozatok esetében kérjük írd le az epizód számát, hogy miharabb javíthassuk.

Hozzászólások

A közösségi funkciók használatához (pl.: hozzászólás) be kell jelentkezned vagy regisztrálnod!

Még nem szólt hozzá senki, legyél te az első!

Ha linkeket is publikálsz a közösség számára, kérünk csak olyan tartalommal tedd, ami nem ütközik jogszabályba.