A főszereplő nő annyira irritáló, "sótlan", ahogy a nagyim mondaná, hogy kb. fél órát bírtam, pedig tetszett volna a film.
Alma (Maren Eggert - A kísérlet) a berlini Pergamon Múzeumban dolgozik ókorkutatóként. A főnöke egy nap behívja magához, és alkut ajánl: arra kéri a nőt, hogy vegyen részt egy rendkívüli kísérletben. Ha hajlandó három hétig együtt élni egy humanoid robottal (Dan Stevens - Légió, Downton Abbey), megkaphatja a kutatási összeget egy régóta tervezett projektjéhez.
Alma vonakodva fogadja el a megállapodást, és végül hazaviszi a sármos, brit akcentussal beszélő robotot, Tomot, akinek egyetlen célja van: Alma boldoggá tétele. Minden vélt kívánságát lesi: rózsaszirmos, illatgyertyás fürdőt készít neki, szín szerint rendezi a könyvtárát, és pezsgős reggelivel várja. Alma azonban nem olyan férfira vágyik, aki mindenben kiszolgálja, és szeretne minél előbb megszabadulni az idegesítő Tomtól. A robot azonban gyorsan tanul, hamar képes lesz nemet mondani, és a készséges szolgából autonóm személyiséggé kezd válni.
A közeli jövőben játszódó film hol kacagtató, hol megrendítő módon feszegeti az örök kérdést: mi az, ami emberré tesz bennünket?