Függő játszma online

Függő játszma online (1993)

Cliffhanger

Értékeléshez regisztráció szükséges!
Gabe Walker a Sziklás-hegységben tevékenykedő mentőosztag tagjaként bármennyire igyekezett, nem tudta megakadályozni egy amatőr hegymászó halálát, és a tragédia miatt önszántából távozott a csapatból. Most, nyolc hónappal a baleset után lelkiismeret furdalástól gyötörten búcsúzni tér vissza a szirtekhez. Miközben barátnője hiába próbálja maradásra bírni, hívást kapnak: egy kis utasszállító gép kényszerleszállásának túlélői kérnek kétségbeesetten segítséget. Walker vonakodva bár, de egykori társával elindul a küldetésére. Az már csak a megérkezéskor derül ki, hogy az utasok egytől-egyig veszélyes terroristák, és a gépen rajtuk kívül még körülbelül százmillió dollárt is szállítottak, ami a leszállás közben három bőröndben lehullott a Sziklás-hegység hatalmas csúcsaira. Senki sem számít rá, hogy útban a jószerével megközelíthetetlen szirtre Gabe pokoli sakkjátszmába kezd, melyben élő emberek a bábuk, a játéktér pedig a hegység halálosan veszélyes meredélye.


Filmmel kapcsolatos linkek

Bármilyen probléma esetén (film vagy sorozat indítása, nem működő adf.ly) használjátok a segítség menüpontot, vagy jelezzétek a hibát a kapcsolat menüpontban.

Hozzászólások

A közösségi funkciók használatához (pl.: hozzászólás) be kell jelentkezned vagy regisztrálnod!

4
Nem a legjobb filmje, de szeretjük.
10/7
2
Etalon Köszönöm a fel töltést !!!

1
Csakis 10/10!!! Talán Stallone legjobb filmje,legalábbis számomra.Talán még a DAYLIGHT-ot tudnám ehhez mérni.

Ha linkeket is publikálsz a közösség számára, kérünk csak olyan tartalommal tedd, ami nem ütközik jogszabályba.