Másfélmillió lépés Magyarországon -  A főváros közelében online

Másfélmillió lépés Magyarországon - A főváros közelében online (1979)

Értékeléshez regisztráció szükséges!
A Másfélmillió lépés Magyarországon stábja két évnyi előkészítő munkát követően, 1979. július 31-én indult neki az Országos Kéktúra megtételének annak akkori keleti végpontjától, a Nagy-Milictől. A túra összesen több, mint ezer kilométer megtétele után az Írott-kőnél végződött. A hónapokig tartó gyaloglás és forgatás alatt sok települést, számtalan tájat, szokást, érdekes embert mutattak meg azon céllal, hogy kedvet csináljanak a túrázáshoz, illetve Magyarország megismeréséhez. A sorozatban előforduló települések, helyek, műemlékek és egyéb érdekességek történetét, nevezetességeit a helyieken túl több állandó szakértő (akik egyben a túrázó csapat tagjai is voltak) igyekezett bemutatni. Dercsényi Balázs, a műemlékeket, Juhász Árpád, a helyszínek geológiáját, Paládi-Kovács Attila a néprajzot és Dr. Pócs Tamás a növényeket.
A filmsorozatot három részben adták ki, eredetileg 3 VHS-kazettán, majd 2006–2007-ben digitálisan felújítva DVD-n.

2. A főváros közelében

Cserháti tájakon
Barangolás a Börzsönyben
A Pilisi Parkerdőben
Gerecse, a vörösmárvány hazája
A Vértes erdeiben

Filmmel kapcsolatos linkek

Bármilyen probléma esetén (film vagy sorozat indítása, nem működő adf.ly) használjátok a segítség menüpontot, vagy jelezzétek a hibát a kapcsolat menüpontban.

Hozzászólások

A közösségi funkciók használatához (pl.: hozzászólás) be kell jelentkezned vagy regisztrálnod!

2
Istenek vagytok!
(Mióta az idősebb nemzedékhez tartozom, imádom nézni a 80as, 90-es években készült ismerteterjesztó filmeket, legyen az egy városról készült dokumentumfilm vagy épp játékfilm. (Pogány Madonna). A gyerekkoromra emlékeztet, mikor még "kulcsos gyerekekként" rohangáltunk és bújócskáztunk, amikor még voltak barátságok, volt összetartás és nem utolsó sorban nem a betondzsungelben éltünk, hanem a természetben.)
1
Ez ritka jó ötlet volt!!!
Mekkora lehet már ha valaki felismeri a rokonát benne?

Ha linkeket is publikálsz a közösség számára, kérünk csak olyan tartalommal tedd, ami nem ütközik jogszabályba.