Másfélmillió lépés Magyarországon - Az északi hegyek útjain  online

Másfélmillió lépés Magyarországon - Az északi hegyek útjain online (1979)

Értékeléshez regisztráció szükséges!
A Másfélmillió lépés Magyarországon stábja két évnyi előkészítő munkát követően, 1979. július 31-én indult neki az Országos Kéktúra megtételének annak akkori keleti végpontjától, a Nagy-Milictől. A túra összesen több, mint ezer kilométer megtétele után az Írott-kőnél végződött. A hónapokig tartó gyaloglás és forgatás alatt sok települést, számtalan tájat, szokást, érdekes embert mutattak meg azon céllal, hogy kedvet csináljanak a túrázáshoz, illetve Magyarország megismeréséhez. A sorozatban előforduló települések, helyek, műemlékek és egyéb érdekességek történetét, nevezetességeit a helyieken túl több állandó szakértő (akik egyben a túrázó csapat tagjai is voltak) igyekezett bemutatni. Dercsényi Balázs, a műemlékeket, Juhász Árpád, a helyszínek geológiáját, Paládi-Kovács Attila a néprajzot és Dr. Pócs Tamás a növényeket.
A filmsorozatot három részben adták ki, eredetileg 3 VHS-kazettán, majd 2006–2007-ben digitálisan felújítva DVD-n.

1. Az északi hegyek útjain

Zempléni hegyek között
A Hernádtól a Sajóig
Keresztül a Bükkön
A Mátra gerincén


Filmmel kapcsolatos linkek

Bármilyen probléma esetén (film vagy sorozat indítása, nem működő adf.ly) használjátok a segítség menüpontot, vagy jelezzétek a hibát a kapcsolat menüpontban.

Hozzászólások

A közösségi funkciók használatához (pl.: hozzászólás) be kell jelentkezned vagy regisztrálnod!

5
Az emberek többsége nosztalgiával nézi ezeket a filmkockákat.(Én is) Ezért imádják annyira sokan! Azok az idők, azok a tájak, azok a viszonyok, azok az emberek már visszahozhatatlanok.Az az ÉLET visszahozhatatlan már. A gyerekkorunkat látjuk ebben a filmsorozatban viszont.Én szeretem.
4
Nahát, olvasva Tedina hozzászólását magamra ismertem ...
3
Szerintem a mi, harmincas generációnk ezen nőtt fel, fél füllel ezt hallgatva legózás közben. Bárhol, bármikor képes leültetni ez a sorozat a képernyő elé. Maximális pont, és köszönet a feltöltőnek. 10/10
2
Angliában élek, és ez nagyon hiányzott. Megvan az esti programom. Nagyon szépen köszönöm mind a három részt!
1
Nagy örömet okoztatok nekem ezzel a sorozattal. Gyökeres miskolci vagyok, a családom jelenleg is a Bükki Nemzeti Parktól 3 kilóméterre lakik. Visszahoztátok a gyerekkorom és most sírva gondolok vissza rá, annyira hiányzik. KÖSZÖNÖM!!
Csak ismételni tudom magam: Mióta az idősebb nemzedékhez tartozom, imádom nézni a 80as, 90-es években készült ismerteterjesztó filmeket, legyen az egy városról készült dokumentumfilm vagy épp játékfilm. (Pogány Madonna). A gyerekkoromra emlékeztet, mikor még "kulcsos gyerekekként" rohangáltunk és bújócskáztunk, amikor még voltak barátságok, volt összetartás és nem utolsó sorban nem a betondzsungelben éltünk, hanem a természetben.

Ha linkeket is publikálsz a közösség számára, kérünk csak olyan tartalommal tedd, ami nem ütközik jogszabályba.