Egy olyan világban, ahol fahéjas cukor illatú rózsaszín bárányfelhőkön is lehet utazni, vagy olyan kocsikon, amelyeknek nincs kereke, hanem rezgő lábakon haladnak előre, Colin, a tehetős fiatalember, a koktélzongora feltalálója mindennél jobban vágyik a szerelemre.
Olyan lányt keres, akit őszintén tudna szeretni.
Legjobb barátja, Chick, valamint szakácsa Nicolas közreműködésével megismerkedik az elragadó Chloé-val és szárba szökken szerelmük Duke Ellington híres "Mood Indigo" dallamaira.
Az egymás iránt fellángoló érzelmeik mindenen felülemelkednek, szerelmük humorban, bolondosságban sincs híján. A szerelmüket beteljesítő álomszerű esküvőjükön arról is biztosítják egymást, hogy az életükben esetlegesen felmerülő nehézségeket közösen győzik le.
A nem várt fejlemények azonban sokkal hamarabb következnek be, mint várnák. Chloé hirtelen megbetegszik.
Lótuszvirág nő a mellkasában. Az orvosi kiadások okán elszegényedett Colinra vár a feladat, hogy sajátos, egyedülálló gyógymódokat kifejlesztve megmentse imádott szerelmét.
Boris Vian azonos című regénye alapján.
Igen vannak olyan irodalmi művek melyeknek a megfilmesítése a lehetetlennel egyenértékű, talán nem is várható el, hogy tökéletesen "szóról szóra" adja vissza az olvasottakat. Vian alkotására hatványozottan igaz ez (kissé olyan ez mint Bulgakov Mester és Margaritája).
Nem mondom, hogy csalódás a film, inkább egy érdekes, másfajta nézőpont, bár lehetett volna bátrabb s történetűbb az interpretáció. A színészek azért megállták a helyüket, Omar Sy itt is jól alakít akárcsak az életrevalókban. Ajánlom, elsősorban a könyvet, s aztán a filmet. Hét pont.