New England egyik kisvárosában játszódik a film. Itt él ugyanis a három, különféle módokon megözvegyült barátnő, Alexandra, a fekete hajú szobrásznő, Jane, a vörös csellótanárnő és Sukie, a szőke újságírónő. Baráti összejöveteleik során lassan rádöbbennek, hogy különleges képességekkel rendelkeznek. És mi másra is használhatnák jobban boszorkánytudományukat, mint hogy megidézzék az áhított Férfit, mivel ebben a típusban városuk igencsak szűkölködik. Ám arra egyikük sem számít, hogy aki hívásukra megjelenik, az maga az Ördög.
De amit George Miller - a rendező - összehozott, az talán még jobb, mint a regény. (Kis kitérő: rémesen elenyésző arányban sikerül eltalálni, hogy a film jobb legyen, mint a könyv. De ez az! Már csak ezért is meg kell nézni - és el kell olvasni -, mert ritka, mint a fehér holló.) Miller úr egyébként nem kispályás, Mad Max-et rendezett, igaz, Táncoló talpakat is, de ezt bocsássuk meg neki a Lorenzo aranya miatt.
De szerintem tök mindegy, hogy ezt ki rendezte, ez Jack Nicholson miatt briliáns, de über-nagyon! Nicholson a legzseniálisabb őrült, aki valaha filmvászonra került. Ebben a filmben meg szabályosan lubickol a Gonosz szerepében, úgy simul rá, mint kézre a kesztyű. A templomban elalvós jelenete filmművészeti mérföldkő. (Némi túlzással, de én imádom.) De a film itt nem áll meg! Sikerült kikapni két csodás színésznőt - Sarandont és Pfeiffert -, akik mindenben Nicholson egyenrangú társai . A harmadikat, Chert, nem a színészi kvalitásai miatt szeretjük, ő elég halovány is három ilyen fárosz mellett, de legalább botrányosan csinos.
A film történetszövése és ritmusa parádés: lassan, szinte unalmasan indul, majd egyre inkább elszabadul a pokol, és egyre inkább belebonyolódunk egy misztikus, fordulatos, varázsos történetbe - ahogy a Gonosz manipulálja a csajokat. És a végén a nagyjelenet, amikor Nicholson megtépázva, tollasan, vicsorogva küzd, az ismét valamiféle mérföldkő.
Ragyogó, felhőtlen szórakozás ez a film, borzonghatsz vagy épp borulhatsz a röhögéstől két órán keresztül. Nézd!