Dead End Drive-In online (1986)

A Dead End Drive-In egy korszak sajátos, frappáns mozgóképes lezárása, egyfajta óda és hattyúdal a ’70-es években magára talált, féket, félelmet és mértéktartást nem ismerő ausztrál műfaji filmeknek. Ugyanakkor sokkal több is annál. Cinikus disztópia, gonosz és gúnyos társadalomkritika, veszett akcióorgiában kiteljesedő, szürreális rémmese a fogyasztói világ elkorcsosulásáról és a fiatalok céltalanságáról, a börtönfilmek valószerűtlen találkozása a Mad Max autóőrületével.  A Dead End Drive-In a fogyasztói társadalom szó szerinti rabságában vergődő, junk foodon és junk médián szocializálódott, sorsa elől menekülni nemhogy nem tudó, hanem még csak nem is vágyó generáció(k) gúnyrajza. Zabálj, nézz tévét, verődj bandákba, hidd azt, hogy része vagy valaminek, és ne foglalkozz a világ dolgaival – jobb lesz úgy mindenkinek. És félreértés ne essék, ez a lényeg. Szép-szép a társadalomkritika, a fogyasztói kultúra ostorozása, a szürrealizmus meg a gúny, de mégiscsak egy exploitationról van szó: és amint Crabs a fináléban végre ismét működő kocsiba pattan, a roncstelepszerű autósmoziban elszabadul a pokol. Trenchard-Smith abszolút kompetens akciórendező, tüzes-robbanós-véres hajszái és összecsapásai durvák és eszelősen dinamikusak, – Tarantino nem véletlenül jegyezte meg az ausztrálokról, hogy náluk jobban senki sem tud száguldó kocsikat fényképezni. A hatalmas robbanásokkal és süvítő golyókkal teli apokaliptikus szökésjelenet simán elmenne a második Mad Max-filmbe is – egyébként a finálé korának legdrágább ausztrál kaszkadőrmutatványával ér véget. A Dead End Drive-In ráadásul a fent említettek mellett megidéz valamit a ’70-es évek olyan amerikai road movie-jaiból is, mint a Száguldás a semmibe: a hatalom, az elnyomás, a szabályok elleni lázadás csak négy keréken, az úton hasítva, port felverve, benzingőzt eregetve lehetséges. Ez a végtelen, katartikus szabadság. Gázt neki! (A leírás ollózva - Geekz)