A tigrises jelenetek nagyon tetszettek.
Egy távoli, hegyi törzs fiatal vadásza, DLeh (Steven Strait) beleszeret a gyönyörűséges Evoletbe (Camilla Belle).
Amikor faluját misztikus harcosok támadják meg és elrabolják Evoletet, DLeh néhány vadásztársával együtt felkerekedik, hogy megtalálja szerelmét, még ha ezért akár a világ végéig is üldöznie kell a merénylőket. Az ismeretlen vidékeken vándorolva, felfedezik, hogy más civilizációk is léteznek a világban, illetve, hogy az emberiség sokkal messzebb jutott már a fejlődésben, mint ahogyan azt ők valaha is gondolták. Útjuk során újabb törzsek csatlakoznak hozzájuk, akiket szintén megtámadtak a misztikus harcosok, így kis csapatuk végül egy egész hadsereggé növi ki magát.
Szembe kell ugyanis szállniuk azzal az önkényuralkodóval, aki népük tagjait kegyetlenül rabszolgasorba taszította; illetve ebben a városban érti meg DLeh is, hogy nem csupán Evolet, hanem az egész emberiség megmentésére hivatott.