Tigrisszelídítő online

Tigrisszelídítő online (2002)

Értékeléshez regisztráció szükséges!
Dr. Csernus Imre a Vajdaságból került át az anyaországba, még a délszláv háború előestéjén. Ebben az időszakban kábítószerfogyasztó volt, rendkívüli erőfeszítéssel leszokott, majd maga is segíteni kezdte azokat az embereket, akik hasonló elhatározásra jutottak. Csak azokon képes segíteni, akik akarják ezt teljes elhatározásukból. Sajátos szubkultúrát, személyeket ismerhetünk meg, akiket elsősorban arra tanít, hogy önmaguknak ne hazudjanak. Dr. Csernus Imre pszichiáter közel egy évtizede foglalkozik szenvedélybetegekkel, elsősorban kábítószer-függő emberekkel. Nem 'fehér köpenyes doktor úr' a szónak sem konkrét, sem átvitt értelemben. Munkahelyén, az országos Pszichiátriai és Neurológia Intézetben is civil ruhában fogadja a betegeket, akiknek tökéletesen ismeri a nyelvét és nyelvezetét, ismeri és használja a szlenget, s rövid időn belül képes felmérni, mi az, amit tenni lehet. Kertelés nélkül bárkinek a szemébe vágja, amit gondol, még akkor is, ha ezt nehezen tűri a magát hazugságokban ringató beteg, s a simulékony féligazságokhoz szokott világ. Gyógyítói módszerében - amely azonban nem valamilyen, a szakma gyakorlása céljából alkalmazott modor, hanem az egész életét átható szemlélet - két tételből indul ki: a egyik az őszinteség, a másik az emberi méltóság. A tudatosságra törekvést teszi terápiája kiindulópontjává. A méltóság meg - vagy visszaszerzése, s az út amelyre lépve a cél megvalósítható.

Filmmel kapcsolatos linkek

Bármilyen probléma esetén (film vagy sorozat indítása, nem működő adf.ly) használjátok a segítség menüpontot, vagy jelezzétek a hibát a kapcsolat menüpontban.

Hozzászólások

A közösségi funkciók használatához (pl.: hozzászólás) be kell jelentkezned vagy regisztrálnod!

Még nem szólt hozzá senki, legyél te az első!

Ha linkeket is publikálsz a közösség számára, kérünk csak olyan tartalommal tedd, ami nem ütközik jogszabályba.